Támogatóink



 

Részletes túraleírás

A túra időpontja: 2012. április 28. (szombat)

Idén a jól megszokott Balatonkör team, a Vuelta Sportirodával közösen rendezi a túrát.

Két táv közül lehet választani, melyek indulása időben is el fog különülni:
A klasszikus Balaton nagykör (206km) és a kiskör (85km), melynél a tó keleti medencéjét kerüljük meg.

A klasszikus túrák mellett lehetőség lesz a teljesítménytúra változatot is választani.
Ez azt jelenti, hogy kötetlenül lehet menni a vezetett túrán kívül.
Vagyis lehet később indulni és/vagy és a csapattól függetlenül nagyobb sebességgel haladni.
A frissítőpontok (Balatonfüred, Gyenesdiás, Fonyódliget) rájuk való tekintettel hosszabb ideig, kitelepítetten lesznek nyitva.
Viszont nem részesülhetnek olyan szolgáltatásokban, amit a klasszikus túrán résztvevők megkapnak: túravezetés, útbiztosítás, menet közbeni szerviz és egészségügyi segítség.
A csapat utolérésével vagy bevárásával természetesen ismét részesei lesznek a klasszikus Balatonkör túrának.
A részükre van egy időlimit. Aki 13:30-ig nem éri el a Tihanyi-félsziget bejáratánál levő limit pont, nem haladhat tovább a nagykörre.

Újdonság ebben az évben az is, hogy a 85 km-es kiskör csapatban is teljesíthető. A csapatok 2 illetve 3 fősek lehetnek, és a csapattagok váltóban is letekerhetik a távot. Váltani bárhol lehet. A váltóhelyre jutás a csapat feladata.

Gyerekeknek, kísérőknek, szülőknek ajánljuk a Balatonföldvárt felfedező 10 km-es Köröcskét.

Start/cél helyszíne:
Idén is Balatonföldvár a Keleti strandon ad otthont a rendezvénynek.

Indulás:
Klasszikus túra:
Nagykör (206km)    6:00
Kiskör (85km)        10:00
Köröcske (10 km) 10:30

Teljesítménytúra
Nagykör (206km) 6:00 - 9:30
Kiskör (85km)       9:00 - 12:00

Csapat
Kiskör (85km)       9:00 - 12:00

Várható visszaérkezés:
Nagykör: 21 óra
Kiskör: 17 óra

Nevezés:

Nevezési díj:
Nagykörre:
előnevezés interneten, személyesen március 30-ig: 3.500 Ft
előnevezés interneten, személyesen április 13-ig:    4.000 Ft
személyes nevezés április 14-26-ig:                              4.500 Ft
helyszíni nevezés április 27-én pénteken:                   5.000 Ft
helyszíni nevezés április 28-án szombaton:               6.000 Ft

Kiskörre:
előnevezés interneten, személyesen március 30-ig: 3.000 Ft
előnevezés interneten, személyesen április 13-ig:    3.500 Ft
személyes nevezés április 14-26-ig:                              4.000 Ft
helyszíni nevezés április 27-én pénteken:                   4.500 Ft
helyszíni nevezés április 28-án szombaton:               4.500 Ft

Csapatváltó esetén minden főnek a fenti nevezési díjat kell fizetnie.

Köröcskére:
Ingyenes

Személyes nevezési lehetőség a Vuelta Sportirodában Budapesten és a Böröcfi Kerékpárboltban Siófokon lehetséges.

A túra kerékpárúton és kerékpáros barát útvonalon halad.
Ettől két helyen térünk csak el, ahol a kerékpárút hiánya miatt
kikényszerülünk a főútra egy rövid szakaszra.

Mindkét túra (206km, 85km) klasszikus vezetett kerekezést jelent,
ami annyit tesz, hogy a szervezők diktálják a tempót és ők zárják a társaságot.
Amennyiben ez nem felel meg az általad jónak talált tempónak,
az esetben - saját felelőségre - eltérhetsz ettől és a teljesítménytúra változatot választhatod.
Ebben az estben az útbiztosítást és a szervizt részedre nem tudjuk biztosítani.

Rövidítési lehetőségek a nagykörön:

Ha rosszul mérted fel erőállapotod és kipurcansz út közben:

Tihanynál át komppal (kiskör) (85 km)
Badacsonynál át hajóval (kb. 150 km)
illetve végső mentőövként vonatra szállhatsz (a déli parton ez könnyen elérhető).

A túrához bármelyik csatlakozási ponton csatlakozhatsz,
ahol a nevezési autót kell megkeresned a regisztrációdhoz.
A csatlakozási pontokat lásd az útvonal menüpontban.

Egy magadott telefonszámon (06-70-299-9992) folyamatosan információt tudunk majd adni a nagykörhöz csatlakozni kívánóknak a nevezőautó helyzetéről, a csatlakozási pontra való érkezés várható időpontjáról.

Lehetőleg mindenki a fizikai erőnlétének megfelelő távot válasszon.
Ez azért is lenne különösen fontos, mivel igen nagy a létszám, melyet koordinálnunk kell.
Így idén a nagykörön záróemberként fog haladni egy szervező, aki a konstans 18 km/h-ás átlagot fogja tartani (természetesen a pihenőkben ő is pihen ;-)). Akit ő utolér (technikai problémát kivéve), azt tisztelettel meg fogjuk kérni, rövidítsen a következő adandó alkalomnál (Tihany, Badacsony vagy szálljon fel a vonatra), illetve (egyedi megbeszélés alapján) egyedül folytassa a túrát.

Mindenki saját felelősségére indulhat, 14 éves kor alatt írásos szülői beleegyezés vagy kíséret szükséges.

A szervezők a túrán biztosítanak:

szervízkocsit
kísérőautót
egy kis frissítőt
lelki támogatást
a 85 km-es Balaton kiskörösöknek ingyenes kompátkelést Tihanyból Szántódra
a Balaton nagykörön rövidítőknek:
   - ingyenes kompátkelést Tihanyból Szántódra a Balaton kiskörösökkel együtt
   - kedvezményes kompátkelési lehetőséget Tihanyból Szántódra
   - kedvezményes hajóátkelési lehetőséget Badacsonyból Fonyódra
 

A szervezők a túrán nem tudnak biztosítani:

csomag- és személyszállítást
megfelelő időjárást
jókedvet
így kérünk mindenkit, hogy azt hozzon magával!  :-)

Amit érdemes megszívlelni:

Lehetőleg mindenki használjon egyéni védőeszközöket
(bukósisak, napszemüveg, lámpa, esőkabát, kesztyű...).
Lehetőség szerint mindenki hozza magával a kerékpárjához szükséges szerszámokat,
alkatrészeket, tartalék belsőt, kisebb pumpát!
KÉRÜNK MINDENKIT, HOGY MŰKÖDŐ ELSŐ és HÁTSÓ LÁMPÁT HOZZON,
mert a visszaérkezés sötétedés után fog történni!!!

Felhívjuk mindenki figyelmét, hogy a szerviz igénybevétele esetén a felhasznált anyagok (pl. belső) nem ingyenesek, azok értékét meg kell téríteni a szervizesnek!

A KRESZ betartása kötelező!

A túra előtt mindenki ellenőriztesse kerékpárja műszaki állapotát
szakszervizben, mert indulás előtt szigorú átvizsgálás lesz!

Mindenki fokozott figyelmet fordítson arra, hogy a kerékpárja megfeleljen a KRESZ előírásainak!

A szervezők fenntartják a jogot, hogy a biztonsági szempontból
nem megfelelő állapotú kerékpárost (ittas, kábítószer stb.) és közlekedésre
használhatatlan kerékpárral érkezőket (pl. nincs megfelelő fék) mindenféle indoklás
nélkül kizárják a túráról! Részükre a nevezési díjat nincs módunk visszatéríteni!

A túra során a szervezők utasításait kéretik betartani, illetve ha óhaj, sóhaj, kérdés merül fel, segítségre van szükség őket lehet zargatni. Könnyű lesz őket megismerni, mivel egyedi, rendező feliratú kerékpáros mezekben lesznek, melyről képet ide kattintva nézhettek meg.

Mit hozz magaddal

Megkérünk mindenkit, hogy legalább egy pótbelsőt tegyen a csomagjába, amit magával visz. Ekkora tömegnél nem megoldható, a defekt miatti ragasztgatás. A szervezők vagy a szervizautó segítségével a csere (és az egyéb problémák) gyorsan elháríthatók.

Nagy tömeg lesz, mindképpen célszerű egy véletlen baleset hatásait minimalizálni. Ennek érdekében ajánlott a sisak, a szemüveg és a kesztyű használata. Az utóbbi kényelmesebbé is teszi az utat.

Öltözködj rétegesen, mert napközben jó idő várható.
Előző nap nézd meg időjárás jelentést. Ha fikarcnyi esélye lesz az esőnek, akkor az esőkabát kell.

Minimum egy fél liter kulacsnyi víz kell a pihenők között. Ha melegebb lesz, akkor inkább kettő darabot hozz. Kulacsot és nem üdítős flakont. Annak a töltése meglehetősen macerás. Egy kis beruházás megéri az árát.

Könnyen emészthető kaját is csomagolj magadnak (csoki, müzli szeletek, banán...).
Ahogy a mondás is állítja, igyál mielőtt megszomjazol, egyél mielőtt megéhezel.

Első és hátsó lámpa!
Kötelező KRESZ tartozékok (cickaszemek, csengő)
Fényvisszaverő mellény a KRESZ szerint lakott területen kívül korlátozott látási viszonyoknál kötelező.

Mit ne hozz magaddal

Teljesen felesleges olyan dolgokat cipelned, mint zár, lakat, üres csomagtartó táska, nagykabát, szánkó, síléc...

Azt mondanám, hogy annyi csomagot hozz magaddal, mint amennyit kényszerhelyzetben a bringán és/vagy a hátizsákodban el tudsz vinni.
Nem tudunk csomagszállítást biztosítani, de ne feledd, hogy ha 1200 ember cucca benn lenne egy teherautóban, akkor hogyan venné ki a csomagját az, akié legalul van...

Menet közben

Az eddigi tapasztalatok alapján netto 18 km/h átlaggal számolunk.
Ehhez azonban sokszor jóval gyorsabban is fogunk haladni (akár az engedélyezett 40 km/h sebességgel is).

És ne feledd, a 206 km, az 206 km. Hosszú. Álló és ülőképességet követel.

Ha nem megy, rövidítési lehetőség van Tihanynál, ahol komppal lehet átmenni Szántódra és vissza Balatonföldvárra (ez kb. 85 km). Vagy megvárod a kiskörösöket, és velük együtt ingyenesen átkompolsz vagy kedvezményes áron átkelhetsz. Ehhez a rajtszám, karszalag kötelező! Csakúgy mint a kedvezményes áthajózáshoz, ahol Badacsonyból rövidíthetsz Fonyód felé (a táv így 150 km lesz).
Később már csak vonat segítségével lehet rövidíteni (a déli parton ez viszonylag egyszerű).

Előfordul, hogy valakinek átmenetileg akad fizikai vagy mentális problémája. Az szóljon a szervezőknek, van lehetőség arra, hogy beszálljon egy kis időre az egyik autóba, és így később folytassa a túrát.
Az viszont nem megy, hogy így végigautózza a távot.

A keleti parton áthaladunk 3 üdülőn is. Mindenkit kérünk, hogy ez a lehető legkisebb zajjal történjen, vegyétek figyelembe, hogy a vendégek pihennek (és jövőre is szeretnénk erre engedélyt kapni).

A haladás közben figyelj az előtted levőre. Ha látod, hogy lemarad (elbambult, beszélget vagy fizikailag nem bírja), akkor szólj neki, noszogasd, hogy érje utol az előtte haladókat, zárkózzon fel. Ha ez nem történik meg, akkor kérd meg, hogy adjon utat, és előzd meg, így lehetővé téve, hogy lecsorogjon a végére.

Áthaladunk több vasúti átjárón is. Felejtsd el a csorda szellemet. Ha odaérsz, mindig nézd meg, hogy fehéren villog-e a vasúti lámpa, nem jön-e egy vonat valamelyik irányból. Ha piros a lámpa, vagy vonat jön, állj meg és jelezd a többieknek is. Ne aggódj, akik előtted átmentek meg fognak várni.

Ha bármi akadályt látsz az úton (gödör, oszlop, sár, kő, kavicsfelhordás, üvegszilánk), jelezd, hogy a többiek is tudjanak róla és ki tudják kerülni. A jelzés legegyszerűbb módja a kiabálás.

Ne menj túl közel az előtted haladóhoz. Vedd figyelembe, hogy bármikor fékezni kell, tehát elengedett kormánnyal tekerni tilos.

Akinek bármilyen problémája van, az szóljon a szervezőknek, akik megpróbálnak rá gyógyírt találni.

Az legelöl haladó szervezőket megelőzni tilos. Illetve aki ezt megteszi, az automatikusan átkerül a Teljesítménytúra szekcióba, így kizárja magát a klasszikus túra további részéből.
Ugyanez vonatkozik a hátsó régióra is. Aki pl. fagyizás miatt lemarad, az magára vessen.
Aki a folyó dolgai intézése miatt marad le, az is jelezze, hogy tudjunk róla. Eddig még senkit sem vesztettünk el és nem is szeretnénk.

Megkérnék azokat, akiket az ismerősök, a család autóval kísér, hogy ők ne menjenek a szerviz autó mögött. Menjenek előre, mert túlságosan nagy torlódást okoz, ha a szervizautó megáll, és utána sorakozik a többi kísérő kocsi.

Néhány helyen a 71-es úton haladunk. Felhívom mindenki figyelmét, hogy a közúton gépjárművek is közlekednek, fokozottan figyeljen mindenki.
Ez tulajdonképpen a kerékpárútra és a kerékpárbarát utakra is vonatkozik. Nincs lezárva nekünk a Balatonpart, más is közlekedik velünk szembe!
Mindenki figyeljen előre is! A szembejövőknek utat kell hagyni!
Hátulról autók érkezhetnek, azokra is figyeljetek!

Nézzük sorba a megállókat:
Balatonkenese: rövid (az utolsó beérkezőtől számított) 5 perc megálló öltözködés, folyó dolgok intézése érdekében. Kajálás saját csomagból. WC nyitva lesz.
Balatonfüred: Kisfaludy strand. 15-20 perc. Frissítővel szolgálunk (pizza, pogácsa, stb...). WC nyitva lesz.

A kiskörösök innen Tihanytól komppal folytatják az útjukat Balatonföldvár felé, míg a nagykörösök belecsapnak a lecsóba.

Zánkánál csak annyit állunk,  amíg összevárunk mindenkit, hogy együtt keljünk át a 71-esen.
Badacsonyörsnél is csak a végét várjuk meg és együtt vágunk neki a Badacsony derekának. Illetve akik rövidítenek azokat elkísérjük a badacsonyi hajóállomásra.
Gyenesdiás: Bringatanya 15-20 perc. Frissítővel szolgálunk (pizza, pogácsa, stb...). A Bringatanyán lehetőség lesz a készlet kifosztására (fagyi, süti, üdítő, stb.) és a WC használatára.
Fonyódliget: 15-20 perc. Frissítővel szolgálunk (maradék pizza, pogácsa, stb...). Meg zsíros kenyér és tea... WC nyitva lesz.
Balatonszemes: rövid összeváró pihenő. Innen már lassabban, egy csoportban futunk be a célba.
Balatonföldvár: a megváltó cél

Ha már cél.
Természetesen a célban minden résztvevőt szeretettel várunk a beérkezés utáni gulyás party-ra.
Napközben sokféle program szórakoztatja az ott levőket (kísérők, hozzátartozók, érdeklődők...)

Ja, még egy mondat az ajándékcsomagról. Érdemes átnézni a zacskó tartalmát, mert lesz benne egynéhány dolog.

Ne feledjétek, hogy kedvezményes fürdési lehetőség is van a Galerius élményfürdőben. Ezt április 27-től december 30-ig lehet igénybe venni 2.000 Ft-ért, időkorlátozás nélkül bármelyik napon az élményfürdőben és a szauna világban is.
Ehhez nem kell mást tennetek, mint elmenni, bemondani, hogy a Balatonkörös fürdést szeretnétek letudni (az általunk leadott lista alapján lesz erre lehetőség), majd érezzétek jól magatokat.
Részletek az ajándékcsomagban.

Néhány hasznos telefonszám, amit célszerű feljegyezni:
Rendezői autó nagykör: 70-299-9992
Rendezői autó kiskör: 30-869-42-34

Esőmentes hátszelet!

Találkozzunk pénteken!